Ferenc pápa: Ma is vannak pogány keresztények

1. Mindenekelőtt a szívnek legnagyobb alázatosságával, legmélyebb tisztelettel, teljes hittel és Isten dicsőségét kereső jámbor szándékkal kell az áldozópapnak [és minden hívőnek] e Szentség bemutatásához, kiosztásához és vételéhez fognia.
Gondosan vizsgáld meg lelkiismeretedet s amennyire tőled telik, igaz töredelemmel s alázatos gyónással tisztítsd meg azt; úgyhogy tudtod szerint semmi súlyos bűn ne terheljen, ami lelkiismeretedet mardosná s az Oltáriszentséghez való szabad járulásodat meggátolná.
Általában minden bűnödtől fordulj el; de azonfelül a mindennapi vétségek fölött különösen is bánkódjál és siránkozzál. S ha az idő engedi, szívednek rejtekében Istennek tárd föl szenvedélyeidnek minden nyomorúságát.

2. Sóhajtozzál és bánkódjál, hogy még mindig oly világias és testi ember vagy; hogy szenvedélyeid oly féktelenek s oly tele vagy rosszindulatokkal s kívánságokkal.
Hogy oly kevéssé fékezed külső érzékeidet s hogy oly sokszor foglalkozol hiú képzelődésekkel.
Hogy oly hajlandó vagy a külső dolgokra s oly hanyag a lelkiekben.
Hogy oly könnyen nevetsz és féktelenkedel, s oly nehezen szánod magad a sírásra és a töredelmességre.
Hogy oly készséges vagy a fegyelem mellőzésére s a testi előnyök keresésére, s oly hanyag a szigorúság és a buzgalom követésére.
Hogy oly kíváncsi vagy újdonságok hallására s valami szép dolog látására, s oly tartózkodó az alárendelt s nem kedvelt foglalkozás gyakorlására.
Hogy annyira vágyakozol a vagyon után s oly szűkmarkú vagy az adakozásban, és zsugori a vagyon megtartásában.
Hogy oly meggondolatlan vagy a beszédben s oly megbízhatatlan a szótartásban.
Hogy oly rendetlen vagy szokásaidban, s oly megfontolatlan tetteidben.
Hogy oly mohó vagy az evésben, s oly siket Isten igéjének meghallásában.
Hogy oly gyors vagy a lenyugvásban s oly késlekedő a munkában.
Hogy oly éber vagy a fecsegéseknél s oly aluszékony az éjjeli szent virrasztásoknál.
Hogy oly sietve várod minden áhítatos foglalkozásnak a végét s oly tétovázó vagy a figyelésben.
Hogy oly hanyag vagy a zsolozsmák végzésében, oly lanyha a szentmise mondásában és száraz szívű a szent áldozásban.
Hogy oly gyorsan elszórakozol s oly ritkán szállsz egészen magadba.
Hogy oly hirtelen lobbansz haragra s oly könnyen neheztelsz meg másokra.
Hogy oly gyors vagy az ítélkezésben és szigorú a gáncsolódásban.
Hogy oly vidám vagy a szerencsében s oly kislelkű a szerencsétlenségben.
Hogy oly sokféle a szándékod s oly kevés az, amit valóban meg is cselekszel.

3. Ezen s egyéb hibáidat bánattal és gyarlóságaid fölött érzett nagy fájdalommal meggyónván, megsiratván, erősen tedd föl magadban, hogy életedet megjavítod, s a jóban mindegyre haladni törekszel. Azután teljes önmegtagadással s egész akarattal ajánld föl magad szíved oltárán nevem dicsőségére örök áldozatul, bizalommal reám hagyván testedet s lelkedet, hogy így méltón járulhass a szent áldozatnak bemutatásához, s üdvösségesen vehessed magadhoz az én testemnek szentségét.

4. Mert nincs méltóbb áldozat és nagyobb elégtétel a bűnök eltörlésére, mint hogyha Krisztus testének bemutatásával a szentmisében s az áldozásban magadat egészen és tisztán Istennek fölajánlod.
Ha valaki megteszi azt, ami rajta áll s valóban bűnbánatot tart: ahányszor csak hozzám fordul bocsánatért és kegyelemért «élek én – úgymond az Úristen – nem akarom az istentelen halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen. Semmi gonoszságáról, melyeket cselekedett, nem emlékezem meg, hanem mindent megbocsátok neki». (Ezek 18,22; 33,11)

1. Amiként én a kereszten, kitárt karokkal, mezítelen testtel bűneidért a mennyei Atyának magamat önkéntesén föláldoztam, úgy hogy mi sem maradt bennem, ami nem vált volna Isten megengesztelésére áldozattá – éppúgy áldozd föl te is magad nekem önkéntesen, a lehető legnagyobb áhítattal a mindennapi szentmisében, minden képességeiddel s érzelmeiddel együtt tiszta és szent áldozatul.
Mi egyebet kívánok tőled, minthogy magadat nekem egészen átadjad? Bármit adsz magadon kívül, nem veszem figyelembe; mert nem adományodat akarom, hanem tenmagadat. Amiként te sem volnál megelégedett, ha minden a tied volna, csak én nem; úgy én sem elégszem meg, bármit adsz is, ha magadat nem adod nekem.

Áldozd föl tehát magad nekem s add oda magad egészen Istenért, s ezen áldozatod kedves lészen. Íme én éretted egészen föláldoztam magam a mennyei Atyának; azonfelül egész testemet és véremet adtam neked eledelül, hogy egészen a tied legyek, te pedig egészen az enyém.
De ha te a magadé akarsz maradni, s nem ajánlod föl magad önkéntesen, miként én azt kívánom: nem lesz teljes az áldozat, s nem lesz igazi az egyesülés közöttünk. Azért minden dolgodat az Isten kezébe való önkéntes fölajánlásnak kell megelőznie, ha lelki szabadságot és kegyelmet akarsz nyerni.
Éppen azért jutnak oly kevesen a mennyei világosságra és lelki szabadságra, mivel önmagukat nem tudják teljesen megtagadni. Megdönthetetlen igazság ugyanis: «Aki nem mond le mindenről, nem lehet az én tanítványom». (Luk 14,33) Ha tehát tanítványom akarsz lenni, ajánld föl magad nekem minden hajlandóságaiddal együtt.

1. Gyakran kell járulnod a malaszt és isteni irgalom forrásához, a jóság s a teljes tisztaság kútfejéhez, hogy szenvedélyeidből s bűneidből kigyógyulj, s az ördögnek minden kísértése és csalárdsága ellen erősebb és éberebb légy. Gonosz ellenségünk tudja, hogy a szent áldozás üdvösséges s a léleknek legnagyobb orvossága; épp azért minden módon s minden alkalommal arra törekszik, hogy a hívőket s jámborokat, amennyire csak bírja, attól elvonja és visszatartsa.

2. Éppen azért, midőn valaki a szentáldozáshoz készül, akkor a sátánnak nagyobb incselkedéseit és zaklatásait szenvedi. A gonoszlélek ugyanis, amiként ez Jób könyvében (1, 6,) olvasható, Isten fiai közé keveredik, hogy megszokott gonoszságával megzavarja vagy igen félénkekké és nyugtalanokká tegye őket, hogy ily módon jószándékukat gyengítse, hitüket támadásai által megingassa; hogy aztán esetleg vagy egészen elhagyják a szent áldozást, vagy ahhoz csak lanyha lélekkel járuljanak.
De mit sem kell törődni incselkedéseivel s ármányaival, bármilyen rútak s undorítók azok; hanem összes rémképeit fejéhez kell vágni. Ezt a nyomorultat meg kell vetnünk s ki kell nevetnünk; és támadásai s izgatásai miatt, melyeket ellenünk intéz, a szent áldozást nem szabad elhagynunk.

3. Néha az is megzavar bennünket, ha túlhajtott buzgalommal törekszünk áhítatunkat növelni, vagy aggodalmaskodnunk a szent gyónás végezésében. Kövesd ilyenkor a bölcsek tanácsát, vesd el magadtól a töprengést és az aggódást, mert útját állja az isteni malasztnak és zavarja a lélek áhítatát.
Valami csekély aggodalom és lelki nehézség miatt ne hadd el a szent áldozást, hanem menj inkább gyónni s bocsásd meg szívesen másoknak sértéseiket. Ha pedig te bántottál meg valakit, kérj alázattal bocsánatot és Isten is szívesen megbocsát neked.

4, Miért is halogatnád soká a gyónást s a szent áldozást? Tisztulj meg mennél előbb, vesd ki magadból a mérget, siess gyógyírt venni magadhoz és jobb dolgod lesz, mint hogyha ezt soká halasztanád.
Ha ma ezen okért hagyod el, holnapra talán nagyobb akadály támad s így a szentáldozástól nagyon is soká távol maradhatnál, s arra még inkább alkalmatlanná lennél, Az ilyetén nehézségektől és lanyhaságtól mennél előbb szabadulj meg; mert nem szolgál hasznodra sokáig aggódnod, sokáig lelki zavarban élned s a naponként fölmerülő akadályok miatt az isteni titoktól magad távol tartanod. Sőt nagyon árt a szent áldozást soká elhalasztanunk; mert ebből rendszerint nagy lanyhaság származik.
Sajnos! Sok lanyha és fegyelmetlen lelkű szívesen veszi a gyónás elhalasztását; s a szent áldozást sokan azért szeretik elodázni, nehogy kénytelenek legyenek magukra jobban vigyázni.

5. Ah, mily kevés szeretetük és gyarló áhítatuk van azoknak, kik a szent áldozást ily könnyen mellőzik. Mily boldog az, s mily kedves Isten előtt, aki úgy él s lelkiismeretét oly tisztán tartja, hogy mindennap készséggel s örömmel járulna a szent áldozáshoz; ha ezt tennie szabad volna, s ezt föltünés nélkül tehetné?
Ha valaki néha alázatosságból vagy valamely törvényes okból tartózkodik a szentáldozástól: annak tisztelete az Oltáriszentség iránt dicséretreméltó. De ha restség szállja meg, buzdítania kell önmagát s minden tőle telhetőt megtennie; és Isten kegyesen istápolni fogja jóravaló törekvését, amelyre különös tekintettel van. Ha törvényes ok tartja vissza a szent áldozástól, ébressze föl magában ez iránt a jószándékot s a jámbor vágyódást s nem fogja nélkülözni a Szentség gyümölcseit. Mert a jámbor lélek mindennap s minden órában üdvösségesen és tilalom nélkül járulhat Krisztusnak lelki vételéhez.

6. Mindazonáltal bizonyos napokon s határozott időben Megváltójának testét buzgó tisztelettel szentségileg is magához kell vennie; s ebben a vételben inkább Istennek dicsőségét és tiszteletét, mint a maga vigasztalását kell keresnie. Mert lelkileg annyiszor áldozik s Krisztus testében annyiszor részesül láthatatlanul, ahányszor a megtestesülés titkáról s Krisztus szenvedéséről áhítattal elmélkedik, s iránta szeretetre gyullad.

7. Aki csak akkor készül, ha erre valamely ünnep vagy szokás hajtja, gyakran készületlenül fog áldozni. Boldog az, ki magát Istennek áldozza föl, ahányszor misézik vagy áldozik.
Se igen lassú ne légy a misemondásban, se nagyon sietős; hanem alkalmazkodjál azoknak közös szokásához, akik között élsz. Ne okozz másoknak alkalmatlanságot vagy unalmat, hanem őseink rendelkezései szerint a középúton járj; s inkább keresd másoknak lelki hasznát, mint a magad ájtatosságát és kedvét.

1. Én vagyok a tisztaság kedvelője s minden szentségnek adományozója. Én tiszta szívet keresek; abban van az én pihenőhelyem. Készíts számomra nagy terített ebédlőt s nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti bárányt. Ha azt akarod, hogy hozzád jöjjek s nálad maradjak, vesd ki magadból a régi kovászt s ékesítsd föl szívednek hajlékát. Zárd ki onnan a világot s a bűnöknek zsivaját; s mint az elhagyatott veréb a tetőn, te is vonulj félre és kesergő lélekkel gondolj vétkeidre.
A szerető szív ugyanis a legjobb s legszebb helyet készíti kedvese számára; mert ebben nyilvánul meg annak szeretete, ki kedvesét fogadja.

2. Azonban tudnod kell, hogy saját igyekezeted által nem vagy képes előkészülni, bár egy egész évet szánnál is erre, és semmi egyébre sem gondolnál. Hanem egyedül az én jóságomból és kegyelmemből jutsz asztalomhoz, miként a gazdag lakomájához a koldus, aki a vett jótéteményt nem tudja egyébbel viszonozni, mint hogy megalázkodva hálálkodik.
Tégy meg tehát mindent, ami rajtad áll buzgalommal, nem pedig szokásból vagy kényszerűségből; és szent félelemmel, tisztelettel és szeretettel vedd szeretett Uradnak, Istenednek testét, aki hozzád jönni méltóztatik. Én hívtalak téged, én akartam, hogy így legyen; én majd pótolom, ami hiány van benned. Jöjj és végy magadhoz engem.

3. Ha az áhítat kegyelmét adom neked, adj hálát Istenednek; nem mert méltó voltál arra, hanem mivel könyörültem rajtad. Ha nincs szívedben áhítat, hanem azt száraznak érzed, buzgón imádkozzál, sóhajtozzál és zörgess; s abba ne hagyd, míg az üdvösséges malasztnak egy morzsája vagy cseppje nem hull szívedbe. Te szorulsz énreám, nem én tereád. S nem te jössz, hogy engem megszentelj; hanem én megyek, hogy téged megszenteljelek s megjavítsalak.
Te jössz hozzám, hogy általam megszentelődjél s velem egyesülj; hogy új kegyelmet nyerj s újból felbuzdulj a javulásra.

4. De ne csak a szent áldozás előtt gerjedj áhítatra, hanem a szentség vétele után is gondosan őrizd meg ezt a lelkiállapotot. A vigyázat nem kevésbé szükséges a vétel után, mint az ájtatos előkészület a vétel előtt. Mert a gondos vigyázat ismét a legjobb előkészület arra, hogy nagyobb kegyelmet kapjunk. Abból ugyanis nagy előkészületlenség származik, ha valaki azonnal külső dolgok felé fordul.
Kerüld a sok beszédet; maradj magadban s örvendj üdvözítő Istenednek; hisz az vagyon nálad, akit az egész világ sem vehet el tőled. Nekem engedd át magad egészen; úgyhogy ezután ne magadban élj, hanem minden gond és aggodalom nélkül énbennem.

1. Az ájtatosság kegyelmét buzgón kell keresned, vágyódással kérned, türelemmel és bizalommal várnod, hálával fogadnod, alázattal megőrizned, vele szorgalmasan együtt munkálkodnod és Istenre bíznod annak idejét és módját, míg felsőbb látogatásával hozzád jönni méltóztatik.
Főleg akkor kell megalázkodnod, mikor lelkedben kevés vagy semmi áhítatot sem érzel; de nem szabad túlságosan elcsüggedned, vagy mód fölött szomorkodnod. Gyakran az Isten pillanat alatt megadja azt, amit sokáig megtagadott. Néha az ima végeztével adja meg, amit kezdetben jónak látott elhalasztani.

2. Ha mindig gyorsan, egyszeri kívánásunkra megkapnók a malasztot, ez nekünk. gyarló embereknek, nem szolgálna javunkra. Amiért is jó reménységgel s alázatos türelemmel kell várnunk az áhítat malasztját. S ha azt nem kapod meg, vagy titkon elvétetik tőled, magadnak és bűneidnek tulajdonítsd.
Néha csekélység áll a malaszt útjában s rejti azt előttünk el, ha ugyan csekélynek s nem inkább nagynak kell mondanunk azt, ami ily nagy jónak elnyerésében akadályul szolgál.
De ha ezt a kicsit vagy nagyot elhárítod, s egészen eltávolítod, megkapod, amit kértél. Mihelyt ugyanis egész szívvel Istennek adod át magad és nem keresed a magad tetszését és akaratát, hanem egészen reá hagyatkozol, vele azonnal egyesülsz, és lelki békéd lészen, és neked mi sem fog annyira ízleni és tetszeni, mint Istennek jó és kegyes akarata.

3. Aki tehát jámbor szándékát őszinte szívvel Istenhez emeli s embertársai iránt sem rendetlen előszeretetet, sem ellenszenvet nem hord szívében: az igen alkalmas arra, hogy malasztot nyerjen s az áhítat adományában részesüljön. Mert áldását oda adja az Úr, ahol üres edényeket talál. S mennél teljesebben mond le valaki a földi dolgokról s mennél inkább meghal valaki önmagának, semmibe sem véve önmagát: annál gyorsabban érkezik a kegyelem, annál bőségesebben száll a lélekbe s a fölszabadított szívet annál magasabbra emeli föl.

4. Akkor a jámbor lélek örömben úszva csodálkozik majd, és szíve áradozik, mert vele van az Úr keze, akire mindörökre egészen reá bízta magát. Íme, így áldja meg az Isten azt, ki őt egész szívvel keresi s akinek lelke nem csügg haszontalan dolgokon.
Az ilyen, ha az Oltáriszentséget veszi magához, az Istennel való egyesülésnek nagy kegyelmében részesül; mivel ebben is nem a maga áhítatát és vigasztalását keresi, hanem minden áhítat és vigasztalás fölött Isten dicsőségét és magasztalást.

1. E titokteljes szentség kíváncsi és fölösleges feszegetésétől óvakodnod kell, ha nem akarsz a kételyek tengerébe merülni. «Ki a fölségnek vizsgálója, elnyomatik a dicsőségtől.» (Péld 25,2) Többre képes az Úr, mint amennyit az ember ésszel fölér. Az igazságnak jólelkű és alázatos kutatása, mely okulást keres s mely a szentatyák helyes tanításainak ösvényén akar járni, nem tilos.

2. Azonban mégis sokkal boldogabb az egyszerű lélek, amely elhagyván a mély kérdéseknek tövises útját, Isten parancsainak egyenes és biztos útján hajad. Sokan kárát vallották már ájtatosságuknak, midőn mély dolgok feszegetéséhez fogtak. Hit kívántatik tőled és szeplőtelen élet, nem pedig mély értelem s az isteni titoknak beható megismerése. Ha azokat sem érted meg s fogod föl, mik alattad vannak, miként foghatnád föl azokat, mik fölötted vannak? Hódolj meg Isten előtt, értelmedet a hitnek vesd alá s megkapod a tudás világosságát, amennyire az neked hasznos és szükséges.

3. Némelyek nagy kísértéseket szenvednek a hit és az Oltáriszentség körül; de ezt nem nekik, hanem inkább a gonosz ellenségnek kell felróni. Ne hederíts gondolataidra, ne vitatkozzál velük s az ördög által keltett kételkedésekre ügyet se vess, hanem higgy Isten igéinek, higgy az ő szentjeinek s prófétáinak, s elmenekül tőled a gonosz ellenség.
Sokszor igen hasznos, hogy Isten szolgája ilyeneket kénytelen tűrni. Mert a hitetleneket és bűnösöket nem kísérti a sátán, hisz azok már amúgyis birtokában vannak; hanem a hívőket és jámbor lelkeket üldözi és zaklatja különféle módon.

4. Ragaszkodjál tehát az egyszerű és kétséget kizáró hithez és mélységes tisztelettel járulj az Oltáriszentséghez. S ha valamit nem értesz, hadd azt nyugodtan a mindenható Istenre. Nem csal meg az Isten; de aki magának hisz nagyon, az megcsalatkozik.
Az egyszerű szívűekkel jár az Isten, az alázatosak előtt nyilatkozik meg, a kisdedeknek ad értelmet s a tisztalelkűeknek nyitja föl szemeit; ellenben a kíváncsiaktól és dölyfösektől megvonja malasztját. Az emberi elme gyarló és könnyen csalatkozik; a hit ellenben igaz és meg nem csalható.

5. Az elmének s a természeti kutatásnak a hit után kell járnia, nem pedig azt megelőznie s megrontania. Mert a hit és szeretet ebben a szent és felséges Szentségben első helyet foglalnak el, és csodálatos módon működnek. Az örök, mérhetetlen és végtelen hatalmú Isten meg nem fogható dolgokat művel az égen és a földön, és csodálatos műveit nem kutathatjuk át. Hisz ha Isten műveit az emberi elme könnyen fölfoghatná, sem csodálatosaknak, sem megfoghatatlanoknak nem mondhatnók őket.