Zsidókhoz írt levél valószínűleg a hatvanas-hetvenes években íródott. Írója is ismeretlen, a zsidóságból megtért keresztény lehetett, aki megtérése után Szent Pál tanítványa volt. A stílusa nem is annyira levél, mint sokkalta inkább teológiai értekezés, amely tükrözi az első század kereszténységének tanítását.
Ebből a levélből való a mai szentlecke: "Jézus, , földi életében hangosan kiáltozva, könnyek kőzött imádkozott és könyőrgőtt ahhoz, aki meg tudja menteni a haláltól Hódolatáért meghallgatásra talált. Annak ellenére, hogy Ő volt a Fiú, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet Műve befejeztével pedig őrök üdvősséget szerzett azoknak, akik engedelmeskedtek neki" (Zsid 5,7-9).
A mai vasárnapon lélekben mi is a Getszemáni majorban vagyunk, ahol Jézus szenvedése kezdődött: „elkezdett remegni és gyötrődni Akkor ezt mondta nekik »Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok velem". Egy kissé előbbre ment, arcra borult és így imádkozott "Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te."
Mit érezhetett ekkor Jézus? Talán megjelent lelki szeme előtt az ostor. A korbácsolók egy híján negyvenszer ütnek oda hátára. A főpapok kötekedése, Pilátus akaratgyengesége. Töviskorona. Kereszt. Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk. megjelent szeme előtt Júdás, aki vérrel verítékezésének e pillanatában már szövetkezett az elfogókkal és elindultak utánuk. Jézus merte azt kérni Atyjától, hogy ha lehetséges, múljék el tőle a kehely, tehát a szenvedés. Kérését azonban egy sokkal lényegesebb mondat követte: "Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te."
A Fiú engedelmeskedett Atyjának A szenvedésből engedelmességet tanult, s minket is erre tanít.
Egyik legerősebb vágyunk, hogy valakik legyünk. Ezt keressük a munkasikerben, a pénz és a pozíció hajszolásában, a szerelemben, a gyermekeinkben, a sok kis hencegésben, mások lenézésében és becsmérlésében. Tipikus jele ennek, amikor névjegykártyát készítetünk, és arra különböző pozíciókat írunk rá, néha olyat is, amik igazából nem is vagyunk. A halálban is talán a végleges senkivé válás a legborzasztóbb. Az ilyen ember még nem tanulta meg az engedelmességet, hogy Isten előtt nincs hencegés nincs pozíció. Hogyan fogja Isten erre megtanítani? A szenvedés útján, hogy megértse, Isten szövetséget köt az emberrel.
A szövetségkötés, amit Isten köt, velünk pedig gyermeki engedelmességet kíván meg, hiszen Isten atyai szeretettel közeledett az emberhez! Mély titok Isten szeretete a teremtmény iránt, ennél csak a megtestesülés a kereszthalál és a- feltámadás titka megrendítőbb.
Már az ószövetségben is találunk példát arra, hogy Isten engedelmességet kíván az embertől, nem áldozatot. Krisztus előtt a XI. században Saul király legyőzte az amalekitákat, a gazdag zsákmányból, igaz, áldozatokat is mutatott be az Úrnak, ám nagy részét megtartotta. Sámuel próféta megdorgálta Sault a kapzsiságáért, mégpedig ezekkel a sokat mondó szavakkal: , Vajon egészen elégő áldozatokat s véres áldozatokat akar-e az Úr, s nem inkább azt, hogy engedelmeskedjenek az úr szavának? Többet ér az engedelmesség, mint a véres áldozat, és a szófogadás többet, mint a kosok hájának bemutatása, mert a varázslás bűnéve ér fel az ellenszegülés, és a bálványimádás vétkével az engedelmesség megtagadása" (1Sám)
Mélyen belevésődött Egyházunk szótárába is ez a mondat, hogy Isten inkább engedelmességet akar, mint látványos, külsőségekben megnyilvánuló áldozatot.
Azt is éreznünk kell, hogy mennyire nem igaz az a mentegetődzés sem, amikor valaki súlyos bűnök tudatában azt mondja, hogy jó keresztény vagyok, de. Ha valaki nem engedelmeskedik Isten törvényeinek, az olyan, mint a varázsló, s olyan, mint a bálványimádó!
Sokszor, azon gondolkodunk, mivel tudnánk Istennek kedvében járni, mivel tudnánk kiengesztelni vagy a tetszését megnyerni. S íme, itt a válasz: azzal, ha engedelmeskedünk Neki!
Négy gyermekét veszítette el az első világháborúban egy Özvegyasszony. Magára maradt kis házikójával, földecskéjével, és soha nem zúgolódott. Sokszor látták a templomban, nagy Összeszedettséggel és átéléssel. Mindenki megcsodálva lelki erejét, elismerő szavakat mondott az édesanyának. Mire ő ezt válaszolta: "Fiaimat mind a jó Istennek neveltem, erős hitben, tisztaságban és becsületben. Isten szerette őket, megértek már, hogy magához vegye. Korábban értek célhoz, mint én gondoltam volna, de majd Jézussal helyet készítenek nekem. Végigjárom a Kálváriát, mint a .Szűzanya tette Szent Fia halálakor. Innen merítek erőt s bizalmat, hogy én is utánuk mehetek".
Hányan zúgolódnának az ő helyében? S hányan emlegetnék érdemeiket.
Szent Péter írja első levelében: Alázzátok meg magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.
És ezt az a Szent Péter mondta, aki a főtanács előtt bátran visszautasította az elöljárók parancsát, hogy ne prédikáljanak Jézus Krisztusról. Péter ezt válaszolta: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.
Az alázat és az engedelmesség egy tőről fakad.
Az Atyának szava az engedelmes Fiúhoz szólt, s így teljes a Fiú Atya iránti engedelmessége:
"Megdicsőítettem és ismét megdicsőítem." Ez a dicsőség ragyog majd föl túl a kereszten, a síron és a halálon Húsvét hajnalán.
